KREATIV Café

Magyarország vezető kreatív portálja

Természetes hajápolás

0ahaj180Hajunk éppúgy igényli a törődést, mint a bőrünk

trace affiliate link2020 Release Air Jordan 1 High OG "Dark Mocha" 555088-105



Persze legtöbbször úgy gondoljuk, elegendő a kondicionáló sampon, vagy a készen kapható hajbalzsam.
Pedig tapasztalatom, hogy ezektől  szerektől közvetlenül használat után csomókban jön ki a haj. Egyszer beszéltem egy szakemberrel, aki állította, ez természetes, mert a korszerű szerek felgyorsítják  a folyamatot és az egyébként is kihullásra érett hajszálak távoznak.
Nos engem nem nyugtatott meg igazán a magyarázat.

Mégis mit tehetünk hajunk védelmében?
Dédanyáink például még tojássárgáját használtak sampon helyett, öblítésre pedig gyengén ecetes vizet .
Kicsit furán hangzik talán, de megér egy próbát, főleg ha valakinek jobban hullik a  haja a kelleténél.

A módszer a következő:
* Töltsünk egy 2 literes petpalackba 1 evőkanál almaecetet, majd öntsük fel langyos vízzel és rázzuk össze.

* Készítsünk elő egy kis tiszta csészét. Ebbe tesszük majd a megtisztított tojás sárgáját, ami némi ügyeskedést igényel.
Első lépésben Válasszuk külön a tojás ságáját a fehérjétől egy edénykébe és ügyeljünk rá, hogy egyben maradjon.
Nedves kézzel vegyük a tenyerünkbe és finoman hengergessük egyik kézből a másikba, amíg a fehérje maradványok lejönnek róla, majd csippentsük meg a tojássárga tokját és az előkészített tiszta csészébe folyassuk bele a sárgáját.

Fontos, hogy csakis a tiszta sárgája kerüljön majd  a hajunkra, mert  a fehérje maradványoktól csomós, fénytelen lesz a haj. 
A csészében lévő tojássárgát keverjük el egy kevés langyos vízzel.

Ha illatossá szeretnénk tenni hajunkat, 3-4 csepp levendulaolajat is tegyünk a keverékhez.
Természetesen más illatos olaj is kerülhet bele: pl narancs, rózsa, geránium, vagy pacsuliolaj.
A pacsulitól senki ne rettenjen meg, hiszen ez egy fantasztikusan kellemes, fenyőszerű illat, csak a köznyelvben lett pejoratív felhangja.
Tehát ezt a keveréket használjuk a benedvesített hajra samponként. Kissé még habzani is fog.
Utána nagyon bő vízzel mossuk le, majd almaecetes vízzel is öblítsük át a hajunkat.

Hajmosás előtt esetenként olajos pakolást  is alkalmazhatunk a tökéletes eredmény érdekében..
Elsősorban olivaolajat használjunk. Esetleg keverjük el kevés jojoba olajjal, ami kiváló gyógyír a megviselt hajra. Elég drága, viszont kevés is elegendő belőle, amit az olivaolajhoz keverünk.

Használata igazán egyszerű:

1. Keféljük ki  a száraz hajat.
Terítsünk egy törölközőt  avállunkra, ha csöpögne az olaj, ne tegyen kért a ruhánkban.

0ahaj1

2. Kis szakaszonként a hajvégeknél kezdve dörzsölgessük be az olajat a hajba.

0ahaj2

3. Hajszárítóval közepes fokozaton fújjuk át a hajat, hogy átmelegedjen.
A fölösleges olajat egy törölközővel itassuk fel.

 

4. Ezután a pihentetés következik. Dőljünk hátra egy kényelmes fotelban és relaxáljunk. Jó állapotban lévő hajon 20-40 percig hagyjuk, festett, töredezett hajon legalább 2 órát.
Ha igazán mély kondicionálást szeretnénk, vagy türelmetlenek vagyunk, akkor hagyjuk az olajat a hajon éjszakára is, csak tegyünk egy vastag frottír törölközőt a párnára.

0ahaj3

5. Ezután következik a hajmosás, öblítés valamint az almaecetes öblítés.

0ahaj5

Szárítás után a haj csodálatosan frissé, ragyogóvá és lágy tapintásúvá válik.

Igazán tudom ajánlani ezt a természetes és olcsó módszert. Hajhullással, korpával küzdő férfiak is bátran kipróbálhatják. Csecsemők, kisgyermekek haját is érdemes ezzel a módszerrel tisztán tartani a drága samponok helyett.

Kellemes napot kívánok mindenkinek!

Forrás: Martha Stewart

 

 A cikkekben szereplő sablonok a fenti menüpont alatt és itt, a SABLONOK oldalon találhatók. A cikkben szereplő sorszám alapján tudod beazonosítani.

 

 

 

 

Videó