Kónya Krisztina ötleteMár régen küldtem be nektek az ötleteimből, ezért gondoltam, hogy a legutóbbi receptjeim után most két jelmezötletet küldök, bár lehet, hogy már kicsit megkésve. De mint tudjuk farsang lesz jővőre is. A két jelmez a kis unokahúgomnak készült. Az első a KISVIRÁG
A második jelmezt már idén készítettem neki, ez egy kis katicabogár. Fekete hosszúujjú felső és piros harisnya az alapja.
Egyszerű téglalap alakú fekete anyagból egy gumis derekú húzott szoknyát varrtam. A szárnyak, mint egy palást úgy készültek.
Piros anyagból duplán kiszabtam a szárnyakat, összevarrtan a két darabot és a szélén körbe egy kb.1,5 cm-es gumiházat varrtam.
Ebbe körbe drótot húztam a merevítéshez. A nyakánál ferdepánttal szegtem és hosszabbra hagyva a hátán hátizsákszerűen meg lehet kötni.
A csápokat úgy készítettem, hogy fekete fonalból horgoltam a fejebújára egy kb.15 cm átmérőjű kört, megkötővel, mint a sapka.
Ezután drótból elészítettem a csápokat (egy drótból a kettőt, U alakban) az alsó rész belül hozzávarrtam a sapkához, majd a kiálló részt körbehorgoltam és a végére pompomokat rögzítettem.
A drótok végét mindenhol - biztonsági szempontból - visszahajtottam és leszigszalagoztam és nem hegyes, szúros.
Mondanom sem kell minkdkét jelmeznek nagy sikere volt a bölcsis farsangon. És az sem volt hátrány, hogy mindkét jelmezben hosszabb ideig is kényelmesen érezte magát a pici lány.
További sok sikert és alkotást kívánok! Nagyon szép és dekoratív lett az új honlap.
Üdvözlettel Kónya Krisztina Pécsről





Lovas Virág
Bükki Lászlóné Rozi
Dr Ungváry Lilla
Dózsáné Eszter
Gyenis Bernadett