KREATIV Café

Magyarország vezető kreatív portálja

A Halak szülöttek jellegzetes kézírása

Image Akiknél a Halak jegye hangsúlyos, ott a legjellemzőbb tulajdonságok a bizonytalanság, az  ingadozó természet.
bridge mediajordan Release Dates

Kettősségük minden vonatkozásban érvényesül, de legszembetűnőbb a gyakori hangulati hullámzás náluk.

Mindezek oka, hogy uralkodó bolygóik a Jupiter és a Neptunusz. A Halak jegyének szimbóluma pedig két hal, mely össze van ugyan kötve, mégis kétfelé úszna.
Attól függően, hogy a két uralkodó bolygó közül melyik hatás érvényesül, úgy válik a Halak áldozatkésszé és együtt érzővé, vagy összezavarodik, mert irracionális és csapongó gondolatai miatt nehezen tudja a fantáziát a valóságtól meg-külömböztetni.
Neptuni hatásra felerősödik a határok átlépése iránti vágy, ezért könnyen válnak költővé, ihletett művésszé, vagy látnokká. Annak ellenére, hogy a Halak szülött a megvilágosodásra törekszik, ha ezt túlhajtja könnyen vezethet zavartsághoz.
A feltétlen szeretet hatja át a szülöttet, mely szintén Neptunusz hatás  úgy fo-gadja el a másik embert, amilyen, nem akar változtatni rajta.

Amikor a Jupiter hatás érvényesül, egy kellemes, igazságos,  odaadó és optimista embert ismerhetünk meg benne, ám a Halakban az igazságkeresés könnyen billenhet át vezeklésbe és önfeláldozásba.

Image

Kézírásuk, még akkor is, ha kiegyensúlyozott szülöttről van szó, terjed, hullámzik, mint a víz, mely elemhez köthető a HALAK jegye, mérete közepes, vagy kissé nagyobb, zónái kiegyenlítettek, esetleg az alsó zóna lehet hangsúlyosabb, ösztö-nösségük fejlettsége miatt.

Ha művész foglalkozású a Halak szülött, egyénien díszítettek betűik és az átlagosnál élettelibb az írásuk. Ilyenkor is mértéktartóak, de megjelenik a hur-kosság, a fokozott élménykészség következtében, a hajlékonyság, a reliefes vonalminőség.    
Ha nyitottságuk és őszinteségük következtében csalódás éri őket, bezárulnak, és álomvilágba menekülnek, amit írásképük változása árul el. Pld. többszörösen zárt oválok, letört végvonalak, leeső sorok, a betűkbe szinte beledöfő ékezetek jelennek meg kézírásukban. Mélyérzésüek, mindent a lelkükre vesznek, melyet mélynyergű girlandjaik árulnak el.

Érzelmes természetük mellett igen jó gazdasági, pénzügyi érzékük van a Halak szülötteknek, melyet fejlett alsó zónájuk mutat.

Ha harmonikus légkör veszi körül őket, megnő a biztonságérzetük és jobb ered-ményekre képesek. Ilyen esetben a kézírásuk határozottabb képet mutat, az ovál-betük mérete megnő, a sorirányuk egyenes, esetleg felfelé tartó.

Diszharmonikus esetben a kézírásuk depresszív vonásokat mutat. Önbizalmuk csökken, az oválok és általában a kézírás szűkké válik, a sorok vége lehanyatlik. Ha a hurkosság szinte a felfúvódásig jut el a szárakban, a Halak szülött valószinüleg a fantázia világába menekül a valós helyzet elől.

 

Utasi Ilona

Tel.: 06 30 476 0009

 

 A cikkekben szereplő sablonok a fenti menüpont alatt és itt, a SABLONOK oldalon találhatók. A cikkben szereplő sorszám alapján tudod beazonosítani.

 

 

 

 

Videó

Loading ...