KREATIV Café

Magyarország vezető kreatív portálja

Az elengedés művészete

elengedesUtasi Ilona asztrografológus írása
buy footwearMen's Casual Shoes, Trainers, Sneakers

Az emberi élet során számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor el kellene engednünk valamit, vagy valakit. Ez a folyamat is akkor a legeredményesebb, ha simán, minél kevesebb zökkenővel, esetleg a veszteség fájdalma nélkül megy végbe.
Az egészen kis dolgoktól kezdve, mint pld a már megunt, esetleg „kinőtt” ruhák továbbadásától, a lelkünk mélyéig hatoló, egész személyiségünket felkavaró szakításig terjedhet a skála.

Különös aktualitást ad ennek a jelenségnek a Mindenszentek ünnepe, illetve a Halottak Napjának időszaka, amikor szeretteinkre gondolva egyrészt soha el nem engedve emléküket, másrészt mégis elengedve a fizikai létben formált testüket, tovább kell járni saját életutunkat – nélkülük.
Ez halandó életünk legnagyobb feladata.

A kézírásban a kötővonal (ha van) és a kötésmód mutatja meg, hogy az író ember miképpen kötődik környezetéhez, a dolgaihoz, a másik emberhez. Egyál-talán képes-e kötődésre?

A legoptimálisabb kötésmód az u.n. csoportos kötés, amikor a szavakon belül   2-3 betűt köt össze a ductor és így a toll felemelése egyszer, kétszer töri meg a folyamatot.

Aki igazán erősen képes kötődni, annak a kézírása is erősen kötött, mely a tulaj-donságok szintjén elmehet akár a leválási képtelenségig is. Ez utóbbit az u.n. teleszkópos betűk jelzik, amelyek főleg az oválbetűk (a, o, ő), vagy az ovállal rendelkező betűk (d, g, p) mellett kötővonal nélkül írt betűként jelennek meg. Ebben az esetben a betűk szinte összetapadnak, ezért lehetnek szimbólumai a túlságosan erős ragaszkodásnak, kötődésnek.

A fenti jelenség ellenpólusa a kötetlen írásmód (az u.n. nyomtatott betűs írás), ahol a betűk között egyáltalán nincs kötővonal.
Aki így ír az igyekszik megőrizni függetlenségét és nemcsak, hogy nem kötődik, hanem érzelmi életét elfedi, nem kitárulkozó alkat. Alkalmazkodása is szándé-kolt, legfeljebb csak a konfliktusok elkerülése érdekében hajlandó kompro-misszumra. Az érzelmek kimutatásától való félelem, vagy tartózkodás hozza létre a kötetlen írásmódot.

Szerencsére kötővonal nemcsak a betűk között, hanem a betűkben is megjelenik, mely segíti a grafológus munkáját.
Gondoljunk csak az „m” betű három törzsvonalának összekötésére, ahol meg-jelenhet a girland, az árkád, a szöges, vagy a fonalas kötésmód is aszerint, hogy milyen érzelmeket, a kötődésének milyen módját igyekszik az író személy elfedni a külvilág elől.

A betűkben megjelenő mikrojelenségek tehát a lélek apró rezdüléseit tükrözik és megmutatják a rejtett belső utakat, mert lehet, hogy a személyiség más módon képtelen feltárulni.

Utasi Ilona
+
 

 A cikkekben szereplő sablonok a fenti menüpont alatt és itt, a SABLONOK oldalon találhatók. A cikkben szereplő sorszám alapján tudod beazonosítani.

 

 

 

 

Videó

Loading ...