KREATIV Café

Magyarország vezető kreatív portálja

Kavicsokból készül

Közel lakunk a Dunához és a séták alkalmával a gyerekekkel ,mindig gyüjtünk szép kavicsokat,nagyobb köveket, amelyeknek mondanivalójuk van. Már alig kell festeni, kicsit kiegészíteni, hiszen
már maga a kö megmutatja, hogy ő "kicsoda".
A teknősbékának fejet és lábakat levegőre száradó gyurmából készitettem, festés után lelakkoztam. A bagolyhoz csak egy kis ragasztó (két komponensű, ez a biztos) és festék kellett. Festés után lelakkoztam.
Már több követ festettem, látom az oldalon, hogy más is szereti ezt csinálni.
Tavasszal kagylókat is kihord a víz....
A sellő lányt agyagból formáztam és akril festékkel lefestettem,a haja kender.
Az interneten keresgélve találtam egy csoda szép rózsa gömböt, amit megpróbáltam elkészíteni, így sikerült.Szines nyomtatópapír kell hozzá és ragasztó. A formát magam rajzoltam meg, addig rajzoltam a 2 cm átmérőjű köröket - az első körív metszési pontjaira ...és így tovább (ahogy iskolában óra alatt rajzolgattuk a virágokat a körzővel), míg egy kb 10 cm átmérőjű, 6 szirmú virágot kaptam. Ez a minta.Minden rózsa és a zöld alap is ennek alapján készült.
Mivel az interneten találtam, nem a saját ötletem , leírjam pontosan,hogy hogy hajtogassuk és ragasszuk össze, vagy csak mutassuk meg, mint dekorációt?
Íme néhány kép.
SellőKözel lakunk a Dunához és a séták alkalmával a gyerekekkel mindig gyűjtünk szép kavicsokat, nagyobb köveket,  amelyeknek mondanivalójuk van...

Bővebben...

Mozdony ovisoknak

MozdonyKészítettem néhány apróságot, részben az unokámmal, aki első osztályos és a szünidő egy részét nálunk tölti. A rakéta nem saját ötlet,de megtetszett és mi is megpróbáltuk elkészíteni.

Bővebben...

Adventi koszorú falevélből

bkoszoru180Bükkiné Rozika szakértőnk ötlete

Bővebben...

Rakéta ovisoknak

Készítettem néhány apróságot, részben az unokámmal, aki első osztályos és a szünidő egy részét nálunk tölti.A rakéta nem saját ötlet,de
megtetszett és mi is megpróbáltuk elkészíteni.
Ha érdemesnek tartod arra, hogy másoknak is megmutassuk, előre is köszönöm.
A már előzőleg elküldött széncinegéket és rózsafácskát is megköszönném, ha betennétek a "műveim" közé.Csak úgy oda a blog cikkekhez, aki
akarja majd megtekinti.
De ha nem akarod, írd meg azt is kérlek,ha lesz időd, nekem nagyon sokat számít a véleményed, nem győzöm hangsúlyozni.
15. Rakéta
Hozzávalók:
-sörös doboz
-tojástartó
-kicsi ceruza
-fél műanyag pohár (kávé automatás)
-akril festék
-ragasztópisztoly
A tojástartóból kivágjuk a köztes hosszú részt, ebből 4 db szükséges. Alulra 3 és egy a csúcsra.
Miután összeragasztottuk a képen látható módon, lefestjük, vagy lefujjuk akril festékkel, tetszés szerinti színre.
Rakéta játékKészítettem néhány apróságot, részben az unokámmal, aki első osztályos és a szünidő egy részét nálunk tölti. A rakéta nem saját ötlet,de megtetszett és mi is megpróbáltuk elkészíteni.

Bővebben...

Fából készült karácsonyfadísz

Kutya játékBükkiné Rozika szakértőnk ötlete

Bővebben...

Vitorlás és hajóslegény

31-33. Vitorlás és hajós legény
Hozzávalók
-egy nagyobb májkrémes doboz
-parafadugó
-fülpiszkáló 2 db
-1 db pici préselt papírgolyó
-hurkapálca
-szalag a vitorlához
-akril festék
-ragasztópisztoly
Ha már meg van a májkrémes dobozunk, elkészítjük a vitorlát. Ehhez egy darab szalagra lesz szükség, tetszés szerint, attól függ,mekkora a
dobozunk és mekkora vitorlát szeretnénk.A két végére hurkapálcát ragasztunk,akkorát,amílyen széles a szalag.Az egyiket jobbról, a másikat
balról.A parafa dugóba szúrjunk egy hurkapálcát (előtte csináljunk egy kis lyukat, tegyünk bele kevés ragasztót), ez lesz a vitorlarúd. Erre
ragasszuk fel, kissé lazán,mintha már a szél megformázta volna , a vitorlát. Tehetünk a felső végére bármílyen zászlót.Ezután ragasszuk be a
kishajó aljába. Készíthetünk hajóslegényt is.A feje pici papírgolyó,a teste parafa dugó, a kezei és lábai fülpiszkálóból készültek.A cipője a
fülpiszkáló vattás vége, összeragasztva cipő formájúra. A kezei pici gyöngyszemek.Összeragasztás után fessünk neki ruhát és cipőt.A
fejecskéjét rajzoljuk meg összeragasztás előtt.
Vitorláshajó Készítettem néhány apróságot, részben az unokámmal, aki elsőosztályos és a szünidő egy részét nálunk tölti. Így született meg a vitorláshajó és a matrózlegény ötlete

Bővebben...

Rózsafácska

A 74-75-ös kép: Rózsafácska
Az interneten láttam hasonlót, megpróbáltam én is elkészíteni.
Nagy hungarocell golyó, amit zöldre festettem, száradás után zöld
szizállal bevontam, ehhez ragasztópisztolyt használtam.Mikor megszáradt,
az általam készített pici piros rózsákat két kis levéllel beleragasztottam.
A rózsákat levegőre száradó gyurmából készítettem -vékonyra
kinyújtottam, pici köröket kiszúrtam, majd ezeket egymás köré
rakosgattam, kicsit alul összenyomtam és hagytam száradni. Száradás után
befestettem akril festékkel, majd lelakkoztam víz alapú lakkal.
A szár, egy kihegyezett száraz fűzfa ág. A hungarocell gömbbe egy árral
lyukat csináltam,ragasztót nyomtam bele,ezután szúrtam bele az ágat.A
virágcserépbe egy nejlon zacskót tettem, ebbe öntöttem a gipszet,
beleállítottam a fácskát és kis idő múlva , mikor már megkötött  kissé,
kavicsot szórtam a gipsz tetejére.
Kedves Katika!
Ha tetszik, amit készítettem és megmutatjuk, nagyon szépen megköszönöm.
Nem tudtam az index-es címemről elküldeni, mert valamilyen hiba folytán
nem tudok képeket csatolni a levélhez.Talán a gmail-el sikerül.
Jó pihenést, szép napot kívánok!
Üdvözlettel
Bükkiné Rozi
RózsafaAz interneten láttam hasonló rózsafácskát és megpróbáltam én is elkészíteni.

Bővebben...

Mikulás és krampusz

MikulásBükkiné Rozika ötlete

Bővebben...

Széncinke

2011. a Széncinke éve!
Ezért az óvodásoknak vinniük kell valamit, amit ők egyedül, vagy szülői segítséggel készítettek. Olyasvalamit, ami kapcsolatban áll ezzel
gyönyörű kismadárral. Egy ismerős nagymama megkért, hogy készítsek széncinkét. Először meglepődtem, de aztán hozzáfogtam, hátha sikerül
valami hasonlót készíteni.
Íme megmutatnám, talán a nagyobbacska gyermekek meg is tudják csinálni, sőt biztos!
A 71-es képen a már ismert parafadugó kismadár, csak a cinke szineivel. Valamint egy egyszerűen elkészíthető papír madár. A törzse duplán
kivágott forma. Kivágás és összeragasztás előtt fessük be, majd egy-egy szárnyat ragasszunk be  kivágott nyílásokba a törzs oldalán. Belül
picit visszahajtva, le kell ragasztani. Egy kettéhajtott cérnaszálat a beragasztózott két fél törzs közé teszünk és gyengéden
összeillesztjük.Ezzel kész is van az ágra felakasztható széncinege.
A 73-as kép: 2 db hungarocell golyóból készült madár.A két golyó rövid hurkapálca és ragasztó segítségével lett összeillesztve. A csőr
levegőre száradó gyurmából készült. Kell még 2 db mozgó pupillájú műanyag szem, akril festék, lakk, madártoll. Mikor elkészült, egy hosszabb
hurkapálcát ragsztózzunk meg és az előzőleg kiszúrt lyukba tegyük. Vázában, virágok között szép kis dísz lehet.
SzéncinkeKevesen tudják, hogy 2011. a Széncinke éve!

Bővebben...

Mézeskalács mozdony

MézeskalácsBükkiné Rozika szakértőnk receptje és ötlete

Bővebben...

Nyuszi batyuval

Nyuszi ajándéktartóBükkiné Rozika szakértőnk ötlete

Bővebben...

Mézeskalács angyalka és templom

Mézeskalács templom és angyalkaBükkiné Rozika szakértőnk receptje sablonnal

Bővebben...

Tojástartóból mesefigurák

Újrahasznosított tojástartóBükki Lászlóné Rozika ötlete

Bővebben...

Mézeskalács menyasszony és vőlegény

MézeskalácsBükkiné Rozika szakértőnk receptje és ötlete

Bővebben...

Húsvéti koszorú

Húsvéti koszorúBükki Lászlóné Rozika ötlete

Bővebben...

Leányka-barát

Ital csomagolásaBükkiné Rozika szakértőnk ajándékötlete

Bővebben...

Tojás dekorációs ötletek

Húsvéti tojásBükki Lászlóné Rozika ötlete

Bővebben...

Szerencsefa kövecskékkel

SzerencsefaBükkiné Rozika szakértőnk ajándék ötlete

Bővebben...

Torta filcből

0torta180Bükki Lászlóné Rozika ötlete

Bővebben...

Parafadugóból madarak

Újrahasznosítás - fecskeBükkiné Rozika ötlete

Bővebben...

Újévi szerencsemalac

SzerencsemalacBükkiné Rozika újévi ötlete

Bővebben...

Kerti díszek farönkökből

faronk180Bükkiné Rozika ötlete

Ajándékkísérő földimogyoró figurák

AjándékkísérőBükkiné Rozika  újrafeldolgozott ötlete

Bővebben...

Vár papírhengerekből

0var2180Bükki Lászlóné Rozika ötlete

Bővebben...

Őszi koszorú

KoszorúBükkiné Rozika írása

Bővebben...

Szélcsengő

csengo180Bükkiné Rozi szakértőnk ötlete

Bővebben...

Hintázó illatos angyalka

1angy180Bükkiné Rozika szerkesztőnk ötlete

Bővebben...

Óvodás ballagó csokor

oviscsokor180Bükki Lászlóné Rozi: Ez a kis kék csokor az unokám óvodai ballagására készült.

Bővebben...

 

 A cikkekben szereplő sablonok a fenti menüpont alatt és itt, a SABLONOK oldalon találhatók. A cikkben szereplő sorszám alapján tudod beazonosítani.

 

 

 

Hírlevél

 

Videó

Loading ...