KREATIV Café

Magyarország vezető kreatív portálja

Az IKER szülöttek érzelmi élete

ImageHa a Nap, az ascendens, vagy a Hold az IKREK jegyében áll, a szülött a zodiákus legkevésbé szenvedélyes típusa lesz földi élete során.
Valójában az intellektuális kalandokat részesítik előnyben, ezért nincs igényük a mély érzelmekre, sőt tartanak is ezektől.
Authentic Sneakersadidas NMD Human Race
Az IKER szülött az, akit legalább két dolog érdekel egyszerre, de az sem kizárt, hogy több. Különösen telihold idején erősödik fel nyugtalanságuk.

Így van ez a kapcsolatokkal is náluk; légies könnyedséget visznek a szerelembe, mely elmehet egészen a nyitott házasságig, mert a legijesztőbb egy IKER szülött számára, ha mély elkötelezettséget várnak el tőle.

ImageA kelepce pedig az, hogy az IKER ember igazi hódít, ugyanis szavainak nem lehet ellenállni, veszélyes csábító, a flört művésze. Remek társalgó, megnyerő és humoros. Csak ne kelljen ezt sokáig és egy helyben tennie ugyanannak a személynek….   mert akkor türelmetlenné válik és elfogja az unalom.

Ha pedig ez bekövetkezik, egyik percről a másikra kilép a helyzetből, újabb célt keres, mert éber szellemének folyamatos intellektuális kiivásokra van szüksége.

Az IKER szülött remek társasági ember, népszerű minden közösségben fenti tulajdonságai miatt. Nagyszerű utitárs, de csak rövid és gyors utazásokra kapható….

A jobbradőlt és egyszerűsített, igen gyors kézírásuk a szellemi és fizikai élénkségük tükre.
A telt felső hurkok ötletgazdag, fantáziadús gondolkodásmódjukat mutatják. Tudásvágyuk csillapíthatatlan, ők a tanfolyamok, előadások állandó résztvevői ám az alsó zónás hurkokban (g, j, y betűknél) jelenlévő egyszerűsítések az érzelmi oldal hiányosságait igazolják.
Az IKER szülöttnél az emóciókban jelenik meg a deficit, ezért az amúgy kellemes társalgó IKER kerüli az őszinte beszélgetést, ha érzelmei kerülnek szóba.

Image Kapcsolatait is a távolságtartás, némi kritikus szemlélet és a rövid ideig tartó lelkesedés jellemzi, melyet kézírásukban a kötetlenségek, a nagy szó és sortávolságok,a  szellős írástömb mutat.
A végvonalak hegyesek, a nyomaték könnyed, a vonalminőség vékony, a formák feloldódnak a sebesség következtében. A szavakban és a szóvégeken gyakori a fonalasodás, mert észjárásuk következtében szinte belelátnak a másik ember gondolataiba.


 Irtóznak a mély és elkötelezett kapcsolatoktól, nem veszekedős típusok, inkább „csak” elhidegülnek és kilépnek a kapcsolatból. Akkor lehet hosszabb táv együttműködésre számtani velük, ha közös tervek és célok kötik össze a fele-ket, melyek megmozgatják és ébren tartják az IKREK ember intellektusát.

A gyakori hűtlenség sem okoz fejfájást számukra, mely belső bizonytalanságuk kivetülése és önbizalomhiányuk kompenzálása.

Kellemes, kíváncsi emberek ők, akiknél egyetlen dolog állandó és az a folytonos változás, megújulás!

Utasi Ilona








 

 A cikkekben szereplő sablonok a fenti menüpont alatt és itt, a SABLONOK oldalon találhatók. A cikkben szereplő sorszám alapján tudod beazonosítani.

 

 

 

 

Videó

Loading ...