KREATIV Café

Magyarország vezető kreatív portálja

A Pedantéria jegyei a kézírásban

Image Minden tulajdonság akkor nevezhető harmonikusnak, ha a személyiségben nem túl kevés, vagy nem túl sok.
Best Authentic SneakersMens Flynit Trainers
Még a legnemesebb szándék is nyomasztóvá válhat, ha az úgy éri a másikat hogy szinte agyonnyomja.
Ilyen tulajdonság a „pedantéria” is, melynek szinonimái, illetve alkotórészei lehetnek a rend szeretete, az átlátható, tiszta környezet és részletező gondolko-dás akkor jelent komfortérzetet, ha nem okoz kínos alkalmazkodást a másik ember részére, hanem inkább jó érzést, harmóniát.

Amikor a precizitás alapos gondoskodó magatartással párosul, akkor mebízha-tó és megnyugtató személyiséggel állunk szemben. Ám ha a szőnyegen szőnyeg-védő van és a papucsot is le kell venni, a rojtok pedig csak derékszögben áll-hatnak, ott a gondolkodásmódban is sok a megrögzöttség, a kontroll kiterjedhet a másik ember korlátozására is, ami könnyedén megy át uralkodási vágyba.
Ha valaki kényszerítő erőt érez a dolgok folytonos „élére állítására”, sőt zavarja a rugalmasság ezért csak egy síkon tud gondolkozni, akkor kézírása is merevséget, monotóniát tükröz, hegyes szöges kötővonalak, szűk szóközök és a formák hangsúlya jellemzi az írást.

Image

A szavak vége növekvő és kampók, horgok megjelenése lehetséges.
A nyomaték erőteljes, a „t” áthúzás magas és gyakoriak a háromszögek a középzónában.
A nagy kezdőbetűk felpuffadhatnak, feleslegesen díszítettek, de a többi betű inkább kis méretű.
Mindezek könnyen fordulnak át diktatórikus alkatba, olyan embert mutatnak, akinek a külsőségek, a saját szempontjai és elképzelései a fontosak csak.
Hajlamos parancsolgatni, ellenőrizni és irányítani környezetét. Általában az ilyen beállítottságú emberek saját magukat is korlátozzák, mert tartanak a spon-taneitástól, az érzelmek szabad áramlása bizonytalanná teszi őket, kellenek számukra a „rend”, a kiszámíthatóság nyújtotta kapaszkodók.

Hiába minden „rendrakás”, ha az nem párosul a lélek melegével és belátásával, akkor csak feszélyező korlátokat jelent a másik ember,  környezet számára és nem váltja ki a harmónia érzését.
                                    Utasi Ilona
                                (30 476 0009)
 

 A cikkekben szereplő sablonok a fenti menüpont alatt és itt, a SABLONOK oldalon találhatók. A cikkben szereplő sorszám alapján tudod beazonosítani.

 

 

 

 

Videó

Loading ...