KREATIV Café

Magyarország vezető kreatív portálja

Amikor a szerelem beköszönt...

Image A virágillatú nappalok és a balzsamos levegőjű éjszakák a szerelemről szólnak. Munkára ösztönzik Ámort, és ilyenkor gyakran talál nyílvesszője a „tízesbe”. 
Nike sneakersnike fashion
Természetes ezek után, hogy az egymásra talált párok kézírásában előbb utóbb megjelennek az érzelmekre, a szerelemre utaló jelek.
Ilyen például, amikor a betűkben észrevehető a szív szimbóluma!
 
Aki alapvetően kötődésre képes személyiség és érzelemgazdag lélek, annak a kézírásában általában a betűk is egymáshoz kötődnek. Az érzelmek fontosságát mutatják a telt, bársonyos vonalak és a füzéres kötések, valamint az is, ha a végvonalak is füzéres formában valósulnak meg.

A párkapcsolatot szimbolizáló betű a „gy”, ami páros betű és ezért különösen alkalmas annak megmutatására, hogy a társak miképpen viszonyulnak egymáshoz.

A „g” betű mindig az író személy szimbóluma, míg az „y” a párjáé.
Ha az alsó hurkok egymáshoz közelítenek – főleg a kapcsolat elején – az az erős vonzódás jeleként értékelhető. De az eltávolodás is itt érhető tetten, mert ez esetben a hurkok is eltávolodnak egymástól, vagy az is előfordulhat, hogy a két betű között a  kötés sincs már  meg...

A „g”betü jobboldali nyitottsága elárulja, ha az író ember már készen áll egy új kapcsolatra, megnyílik a lelke, és befogadóvá válik az érzelmekre.

ImageA „gy” betűknél a „g” ill. az „y” kidolgozottsága árulkodik arról, hogy a felek mennyire érzik fontosnak társukat, de arról is, tájékoztat, hogy viszonyulásuk állandó-e, kiszámitható-e, vagy inkább esetenként eltérő.
Ha egy íráson belül a „gy” betűk szinte teljesen egyformák, akkor a viszonyulás is kiszámítható és egyetlen partnerhez kapcsolható.

Ha egy változékony kézírásban a „gy” betűk is nagy variabilitást mutatnak pld. kötöttségben, méretben és az alsó szárak jellegében akkor valószínű, hogy az író személy kapcsolataiban sem állandó és nem kiszámítható. Õ az, akit a „változa-tosság gyönyörködtet”, a stabilitásra pedig még nincs igénye. Ilyen esetben az elkötelezettség még korai lenne számára.
      
Image

Ha a kettős mássalhangzók (pld ll, tt, kk)  mérete, magassága, kidolgozottsága egyforma, akkor alapvetően hűséges típussal találkozhatunk.

 A „t” betű áthúzásának alacsony volta mutatja, hogy az így író ember nem akar
uralkodni társán, viselkedése megengedő. Ezt megerősíti, ha az „m” és „n” betűi girlandosak, mert akkor empatikus és belátó emberről beszéhetünk.

Amikor a „g” és az „y” egyforma magasak a „gy” betűben azt tükrözik, hogy az író személy társát egyenrangú félként kezeli.
Ha az írásképre tekintve egyenes sorokat látunk, akkor  az is elmondható, hogy nincsenek hangulati ingadozásai, céltudatos és tudja mit is szeretne elérni.

Természetesen, ahogy a kapcsolat mélyül és egyre „magasabb osztályba” lép, úgy vizsgálhatóak az újabb és újabb grafikus jegyek, melyek a párkapcsolat minőségét, a felek elkötelezettségét és  őszinteségét tükrözik.


Utasi Ilona
         30 476 0009
Image 
 

 A cikkekben szereplő sablonok a fenti menüpont alatt és itt, a SABLONOK oldalon találhatók. A cikkben szereplő sorszám alapján tudod beazonosítani.

 

 

 

 

Videó

Loading ...